Táncos voltam, jó matekes (csak városszinten), és hős akartam lenni. Aztán ez utóbbi győzött, és eljöttem orvosira.

  Ma már nem vagyok táncos. Igaz, most is jól esne kifulladásig ropni egy terem közepén, addig pörögni, míg a szédüléstől már nem tudom, hol vagyok… de megpróbálok nem hinni a csodákban, és nem várni rájuk.

  Ma már nem vagyok jó matekes. A tudásom szinte egészében ott hever a porosodó füzeteimben a lomtárban, és nekem már nincs mikor és nincs mire felhasználnom.

  És… egy év egyetemi élet után már hős sem akarok lenni. Már csak igyekszem az elveimet úgy alakítani, hogy ne kelljen megszegnem őket, már nem a világot akarom magamhoz idomítani, hanem magamat a világhoz, egy egyszerű orvos szeretnék lenni, aki tud segíteni embereken – ha nem is mindig, de legtöbbször… és remélem, hogy lehet majd egy saját családom, több gyerekkel, akiket a társammal emberségesnek és becsületesnek tudunk majd felnevelni.

Nem hiszek a vallásban, nem hiszek a halál utáni életben, nem hiszek a Bibliában, de hiszek egy istenben. Hiszek abban, hogy az ember nem bűnösnek, nem gonosznak születik. Hiszek a jóindulatban, hiszek a szeretetben, hiszek az emberségben, hiszek a művészetben, és hiszek – nagyon is – az intelligenciában, a tudományban, a kutatásban, a fejlődésben.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.