Tartalom
Blog
 
További menü
 
én

 

Nem a vallásban hiszek, nem a Bibliában hiszek, de hiszek egy istenben. Hiszek abban, hogy az ember nem bűnösnek, nem gonosznak születik. Hiszek a jóindulatban, hiszek a szeretetben, hiszek az emberségben, hiszek a művészetben, és hiszek – nagyon is – az intelligenciában, a tudományban, a kutatásban, a fejlődésben. Néha hiszek magamban, néha hiszek másban.

 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Folytatás. Blog.

Boldog új

2020.01.01. 23:48, encynk

Csak egy ember vagy. Vagy mégsem?

 avagy

Olyan nagyon szükséges közhelyek az új évre.

  Az életben nehéz megérteni, hogy határaid vannak, hogy nem vagy képes mindenre, hogy néha ki kell mondani azt a félelmetes mondatot, hogy nem tudom megcsinálni, vagy nem bírom, vagy segítségre szorulok. Fáradtságos munka eljutni oda, hogy ezt az ember nyíltan be tudja vállalni.

  Amikor nekem végre sikerült, sőt, már talán gyakorlott is kezdtem lenni benne, hogy segítséget kérjek, akkor megszületett a gyerek, aki most már totyogó. És megérkezett az életembe ez a periódus is. Amikor nincs olyan, hogy nem bírom tovább. Amikor nincs olyan, hogy segítség. Mert ha a gyerek csak cicivel alszik el és vissza éjszakánként akár 10-szer is, akkor nincs olyan, hogy egyszer valaki más megy oda, hogy egyszer valaki más altatja, hogy nem bírom, hogy segítség...

  Persze amikor még csak terveztük őt, tudtam, hogy áldozatokkal fog járni. És most is tudom. Tudtam, és tudom, hogy megéri. De nehéz. Ezt is tudtam. Csak akkor még nem éreztem. Tudni kevés. Igen, ez most nehéz. De azt is tudom, hogy hiányozni fog majd. Tudom, de még nem érzem. Tudni kevés (?).

  És amikor felgyűl a tehetetlenség, amikor olyan nagyon süvít belőlem, hogy ezt most nem bírom, amikor sípolok a frusztrációtól, akkor követem el azokat a hibákat, amik kísértenek majd heteken, hónapokon át... A következőig. Mert mindig lesz következő. Mindig lesz egy újabb meg nem érdemelt rákiáltás a gyerekre, egy pusztán belső feszültségedből adódó kegyetlen megjegyzés férjnek, káromkodás, csapkodás. Csalódás, könnyek, bűntudat. És bocsánatkérés. Vagy az se. Őszintén vagy csak szokásból.

  De ha akad valaki, aki megért, és nem visszaszúr, ölel, és nem csipked, akkor könnyebben elviselhető.

  Végső vigasznak pedig ott van a gyerek. Aki akkor is hozzád akar bújni, amikor úgy érzed, cserben hagytad, megbántottad. Amikor úgy érzed, nem érdemled meg a szeretetét. Ő ott van. Számít rád, örül neked, hozzád bújik, puszit ad. Neki még így is te vagy Anya. Egyetlen, pótolhatatlan. És a legjobb.

  A tükrök pedig, ha nem tudsz szembenézni velük, egy ideig elkerülhetők.

  Addig is, boldog új... Boldogulj!

Még nincs hozzászólás.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2022.04.27. 10:12
2021.07.30. 13:29
2021.04.27. 08:06
2020.06.14. 16:37
2020.01.01. 23:48
Friss hozzászólások
 
ennyi az idő
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Tartalom

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!