Más lett. De nem lett könnyebb.

Nem lesz könnyebb.

Nem kell elkeseredni, lesznek könnyebb napok. És jutalom is lesz, minden egyes nap, még a legnehezebbeken is. De nem lesz könnyebb.

-

Igen, le tudok már ülni a székre, rendesen, úgy, mint a nagyok, már lassan megy a segítégkérés is. Már nem szégyellek bemenni a férjem munkaszobájába, ahol a főnökével dolgoznak, és valamelyikük kezébe adni a gyereket, mert muszáj elmennem pisilni. Már kezdem megszokni a két-három órás alvásciklusokat, már kívülről tudok több gyermekverset, és folyamatosan tanulom az újakat. De nem lett könnyebb. Ahogy értelmesebbé válik a gyerek, úgy kell nekem is napról napra fejlődnöm mellette. Más lett. De nem lett könnyebb.

A görcsökre már van gyógyszerünk, és néha elhisszük, hogy valamit használ. Annál a bizonyos legrosszabb napnál, amikor olyan nagyon sírt szegénykém, szinte megállás nélkül órákig, na annál most sokkal jobb. De jön az újabb legrosszabb nap, és csak ölelem, susogok a fülébe, puszilgatom, és hagyom, hogy sírjon. Mi mást tehetnék? Másabb lett. Másképp sír már. Most már tud visítva sírni. Hát nem, nem lett könnyebb.

Neki is változik, neki főleg nagyon változik az egész világ. Már jobban lát, már egyre ügyesebben mozog, egyre több ereje van. Rohamosan nő, minden nap felfedez valamit, és tanulja ő is a világot. Neki is minden más lett egy kicsit. De neki sem könnyebb. Még nem érti, hogy mi a stabilitás, még nem tudja, hogy kell elaludni, még zavarja, hogy nem tud felállni, pedig nagyon akarja, és felülni sem, pedig azzal is beérné, még nem érti, hogy ha nem akar szopizni, de nagyon éhes, akkor ez miért paradoxon.

-

A gyermekem napközben nem alszik sehol csak az ölemben (most is az ölemben fekszik, míg írok). Áldom azt, aki kitalálta a hordozókendőt.

A gyermekem éjszaka sem alszik 4-5 óránál hosszabbat egyszerre, csak kivételes ritkasággal. A 4-5 órát is fél kilenctől kezdődően, hogy aztán kb egy órától kezdődjön a két-/három óránkénti evősdi, jó esetben közte nyugodt alvással.

A gyermekem havonta egyszer szopisztrájkol. Nem hajlandó befalni a mellet, csak sír keservesen, mert éhes. Ilyenkor megpróbálom valahogy becsapni, lecserélni a cumit a mellre, amikor nem veszi észre; vagy megvárom míg eléggé elfárad, elalszik, és míg még nem merül mély álomba, meg tudom etetni.

Nem, nem lett könnyebb.

DE

A gyermekem minden nap mosollyal jelzi, hogy reggel van.

A gyermekem minden nap tanul valami újat.

A gyermekem átfordul a hasáról a hátára.

A gyermekem felfedezte a kezeit.

A gyermekem már játszik a lecsüngő csörgő játákokkal.

A gyermekem érdeklődik az emberek iránt.

A gyermekem szereti a társaságot.

A gyermekem örül a tükörképének.

A gyermekem abbahagyja a sírást, mikor táncolok vele, susogok neki, puszilgatom, énekelek neki. A gyermekemnek nem számít, hogy hamis a dal, hogy rossz hangnemben kezdtem, és még rosszabban fejeztem be.

A gyermekemet nem érdekli, hogy borzos vagyok. Nem számít neki, hogy az elmúlt 3 hónapban nem szedte ki a szemöldököm.

A gyermekemtől megtanulok bízni, megtanulok gyönyörködni, megtanulok látni, megtanulok örülni. Megtanulok más, őszintébb fontossági sorrendet felállítani. Mellette megtanulok bízni, megtanulok hinni, megtanulok hálát adni – újra tanulok imádkozni.

-

Nem lett könnyebb. De gyönyörű lett. És napról napra szép.