Fél év múlva2019.01.26. 22:29, encynk
Akkor este csak egy érzés létezett a világban: a feltétel nélküli szeretet.
Fél éve ilyenkor izgatottan aludtam el. Ez volt az első éjszaka, amikor a gyermekem nem bennem, hanem mellettem aludt. Sokáig hallgattam, ahogy lélegzik. Nagyon vártam már. Nem fájt semmim, büszke voltam magamra és rá, fáradt voltam, ő nem volt már bennem, és a helyére belémköltözött egy csomag csend. Nagy csomag lehetett, ott maradt talán két hétig is. Lassan fogyott el. Ahogy a babába költözött lassan a hang, úgy belőlem csordogált ki a csend. Aztán egyszer csak nem volt több, elfogyott, és nem jött már vissza. A méhem visszazötyögött a helyére. Nem volt már benne sem gyermek, sem csend, sem semmi. Kissé meggyötört volt, de máris készülődött a mindennapokra. Akárcsak én.
De azon az estén, amikor a csend beköltözött, mert a gyermeknek nem kellett már a hely, azon az estén boldog voltam. Kint nagy zaj, az ablak alatt a szüleim, akik első unokájukat köszöntötték, bent a túlcsordult boldogság, és a csendformát öltött fáradtság.
A kisgyerek az ágyam mellett a saját kis kosarában aludt, jól felöltöztetve, jól betakargatva, mégis gyakran összerezzent, idegen volt még ez a világ, és a Moro reflexszel nem lehetett vitába szállni. Ha jött, hát rezzent a baba. Cici, cumisüveg, mérések, mekónium… Csupa csoda minden, és a különös homályban eltelt az első éjszaka.
Akkor este csak egy érzés létezett a világban: a feltétel nélküli szeretet. Ebbe sűrűsödött bele a boldogság és a fáradtság. De a szeretet töltötte be a kiságyat, a kórtermet, a kórházat, a várost, a világot – legalábbis az enyémet. Azóta sincs ez másként.
|