30.

Harminc.

HARMINC.

Milyen fura, �gy le�rva. Mintha nem is �rtelmes sz� lenne. Mintha csak egym�s mell� pottyant bet�k lenn�nek. H�t igen, ennyi �ves vagyok. Lej�rt a gyerekkor, a kamaszkor, a huszon�ves bolondoz�s. B�r tal�n m�r kor�bban „meg�regedtem”, most m�r sz�mokban is l�tszik, hogy egy m�s gener�ci�hoz tartozom.

Nekem ez most egy v�laszt�vonal, egy hat�r… eddig fiatal voltam, most m�r �rett vagyok, feln�tt vagyok. Olyan ez a nap, mint egy maturandusz. Csendesebb, egy�ltal�n nem par�d�s, de az�rt �nnep. Egy amolyan bels� maturandusz. Magamnak. Amikor szembe kell n�znem magammal.

Itt vagyok harminc �vesen… senki nem vagyok a vil�gban. Nem vagyok �leteket ment� orvos, �s nem is leszek soha. Nem vagyok az a h�s, aki lenni szerettem volna. T�ncos sem vagyok m�r. �s hegyeket sem m�szok. M�g csak h�tk�znapi sportol� sem lettem. �s nem is utazom sokat. M�g csak anya sem lettem t�l j�. „Nem lettem angyalka”… Most is aktu�lis, aktu�lisabb, mint valaha. Annyi minden nem vagyok, �s olyan sokszor �rzem, hogy a tizen�ves �n csal�dott lenne, ha tudn�, hogy ez lesz bel�le.

Semmilyen t�ren nem teljes�tettem �gy, ahogy azt a mindentud� kamasz Enik� elv�rta volna. Semmilyen t�ren nem n�zhetn�k a szem�be. De ez azt hiszem, nem baj. A vil�g m�r nem olyan feh�r-fekete, mint akkor.  �s szerencs�re a t�kr�mben a harminc�ves szemekkel kell szemben�znem. �s azoknak �gy is rendben van. Azok m�r nem v�rnak t�k�letes, csak „el�g j�” Enik�t.

B�rmennyire is �gy t�nik, hogy ez egy „gy�szirat”, nem az. H�la van bennem. Rengeteg h�la. Mert 30 �v alatt v�gre megtanultam elfogadni, �s szeretni magam �gy is. K�sz�n�m, gyermekeim, hogy megmutatj�tok, hogy minden hiba ellen�re, minden t�k�letess�ggel ellent�tes ir�nyba tett l�p�sem mellett is, szerethet� vagyok, �s lehetek �n a minden.

Meg�rte. J� kis harminc volt.

K�sz�n�m.

�men.