Tartalom
Blog
 
További menü
 
én

 

Nem a vallásban hiszek, nem a Bibliában hiszek, de hiszek egy istenben. Hiszek abban, hogy az ember nem bűnösnek, nem gonosznak születik. Hiszek a jóindulatban, hiszek a szeretetben, hiszek az emberségben, hiszek a művészetben, és hiszek – nagyon is – az intelligenciában, a tudományban, a kutatásban, a fejlődésben. Néha hiszek magamban, néha hiszek másban.

 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Folytatás. Blog.

Fél év múlva

2019.01.26. 22:29, encynk

Akkor este csak egy érzés létezett a világban: a feltétel nélküli szeretet.

Fél éve ilyenkor izgatottan aludtam el. Ez volt az első éjszaka, amikor a gyermekem nem bennem, hanem mellettem aludt. Sokáig hallgattam, ahogy lélegzik. Nagyon vártam már. Nem fájt semmim, büszke voltam magamra és rá, fáradt voltam, ő nem volt már bennem, és a helyére belémköltözött egy csomag csend. Nagy csomag lehetett, ott maradt talán két hétig is. Lassan fogyott el. Ahogy a babába költözött lassan a hang, úgy belőlem csordogált ki a csend. Aztán egyszer csak nem volt több, elfogyott, és nem jött már vissza. A méhem visszazötyögött a helyére. Nem volt már benne sem gyermek, sem csend, sem semmi. Kissé meggyötört volt, de máris készülődött a mindennapokra. Akárcsak én.

De azon az estén, amikor a csend beköltözött, mert a gyermeknek nem kellett már a hely, azon az estén boldog voltam. Kint nagy zaj, az ablak alatt a szüleim, akik első unokájukat köszöntötték, bent a túlcsordult boldogság, és a csendformát öltött fáradtság.

A kisgyerek az ágyam mellett a saját kis kosarában aludt, jól felöltöztetve, jól betakargatva, mégis gyakran összerezzent, idegen volt még ez a világ, és a Moro reflexszel nem lehetett vitába szállni. Ha jött, hát rezzent a baba. Cici, cumisüveg, mérések, mekónium… Csupa csoda minden, és a különös homályban eltelt az első éjszaka.

Akkor este csak egy érzés létezett a világban: a feltétel nélküli szeretet. Ebbe sűrűsödött bele a boldogság és a fáradtság. De a szeretet töltötte be a kiságyat, a kórtermet, a kórházat, a várost, a világot – legalábbis az enyémet. Azóta sincs ez másként.

Még nincs hozzászólás.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2022.04.27. 10:12
2021.07.30. 13:29
2021.04.27. 08:06
2020.06.14. 16:37
2020.01.01. 23:48
Friss hozzászólások
 
ennyi az idő
 
Naptár
2023. Január
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Tartalom

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.