Évmilliók száguldanak mozdulatlanul a magasban. Zuhan az élet.

Csend van. Ordít a semmi.

Haldoklik a lét. És minden ami van, az nem létezik.

És őrült az örökkévalóság. Üres a derű

és halott a megváltás.

Üvölt a kirekesztett fénycsepp az ablak előtt.

Meghalt a Nap, a fény kétségbeesetten keresi a forrást…

de célt sem talál.

Nincsenek kérdések. Hiába ömlik a válaszözön, értelmetlen minden lépés.

Minden élő egy hiányhalmaz. Nincsenek rügyek,

és elájult minden tekintet.

És nincs Föld. És nincs valóság.

És a hazugságok kialudtak. A tűz megfagyott,

az üstökös elvesztette a ruháját, és a csillagok porrá égtek.

Összeesett az ég.

Nincs szomorúság.

Nincs magány.

Nincs boldogtalanság.

Nincs megbánás.

 Nincs elmúlás.

Nincs fájdalom.

– Tisztaság és végtelen csend ül az őszinteségben.

Fellobban egy csillagszóró, és megszólal a születés.

Éveket szül a lobogó ösztön. Megszületik az elmúlás.

És földre zuhannak a ballagó évmilliók.

Meghal a csend.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés