Tartalom
Blog
 
További menü
 
én

 

Nem a vallásban hiszek, nem a Bibliában hiszek, de hiszek egy istenben. Hiszek abban, hogy az ember nem bűnösnek, nem gonosznak születik. Hiszek a jóindulatban, hiszek a szeretetben, hiszek az emberségben, hiszek a művészetben, és hiszek – nagyon is – az intelligenciában, a tudományban, a kutatásban, a fejlődésben. Néha hiszek magamban, néha hiszek másban.

 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Folytatás. Blog.

Nem lesz könnyebb

2018.10.23. 17:40, encynk
Címkék: nem könnyebb más
Folytatás

Más lett. De nem lett könnyebb.

Nem lesz könnyebb.

Nem kell elkeseredni, lesznek könnyebb napok. És jutalom is lesz, minden egyes nap, még a legnehezebbeken is. De nem lesz könnyebb.

-

Igen, le tudok már ülni a székre, rendesen, úgy, mint a nagyok, már lassan megy a segítégkérés is. Már nem szégyellek bemenni a férjem munkaszobájába, ahol a főnökével dolgoznak, és valamelyikük kezébe adni a gyereket, mert muszáj elmennem pisilni. Már kezdem megszokni a két-három órás alvásciklusokat, már kívülről tudok több gyermekverset, és folyamatosan tanulom az újakat. De nem lett könnyebb. Ahogy értelmesebbé válik a gyerek, úgy kell nekem is napról napra fejlődnöm mellette. Más lett. De nem lett könnyebb.

A görcsökre már van gyógyszerünk, és néha elhisszük, hogy valamit használ. Annál a bizonyos legrosszabb napnál, amikor olyan nagyon sírt szegénykém, szinte megállás nélkül órákig, na annál most sokkal jobb. De jön az újabb legrosszabb nap, és csak ölelem, susogok a fülébe, puszilgatom, és hagyom, hogy sírjon. Mi mást tehetnék? Másabb lett. Másképp sír már. Most már tud visítva sírni. Hát nem, nem lett könnyebb.

Neki is változik, neki főleg nagyon változik az egész világ. Már jobban lát, már egyre ügyesebben mozog, egyre több ereje van. Rohamosan nő, minden nap felfedez valamit, és tanulja ő is a világot. Neki is minden más lett egy kicsit. De neki sem könnyebb. Még nem érti, hogy mi a stabilitás, még nem tudja, hogy kell elaludni, még zavarja, hogy nem tud felállni, pedig nagyon akarja, és felülni sem, pedig azzal is beérné, még nem érti, hogy ha nem akar szopizni, de nagyon éhes, akkor ez miért paradoxon.

-

A gyermekem napközben nem alszik sehol csak az ölemben (most is az ölemben fekszik, míg írok). Áldom azt, aki kitalálta a hordozókendőt.

A gyermekem éjszaka sem alszik 4-5 óránál hosszabbat egyszerre, csak kivételes ritkasággal. A 4-5 órát is fél kilenctől kezdődően, hogy aztán kb egy órától kezdődjön a két-/három óránkénti evősdi, jó esetben közte nyugodt alvással.

A gyermekem havonta egyszer szopisztrájkol. Nem hajlandó befalni a mellet, csak sír keservesen, mert éhes. Ilyenkor megpróbálom valahogy becsapni, lecserélni a cumit a mellre, amikor nem veszi észre; vagy megvárom míg eléggé elfárad, elalszik, és míg még nem merül mély álomba, meg tudom etetni.

A gyermekemnek néha több mint egy hétig nincs széklete, és szenved tőle, és ha ő szenved, akkor mi is.

Nem, nem lett könnyebb.

DE

A gyermekem minden nap mosollyal jelzi, hogy reggel van.

A gyermekem minden nap tanul valami újat.

A gyermekem átfordul a hasáról a hátára.

A gyermekem felfedezte a kezeit.

A gyermekem már játszik a lecsüngő csörgő játákokkal.

A gyermekem érdeklődik az emberek iránt.

A gyermekem szereti a társaságot.

A gyermekem örül a tükörképének.

A gyermekem abbahagyja a sírást, mikor táncolok vele, susogok neki, puszilgatom, énekelek neki. A gyermekemnek nem számít, hogy hamis a dal, hogy rossz hangnemben kezdtem, és még rosszabban fejeztem be.

A gyermekemet nem érdekli, hogy borzos vagyok. Nem számít neki, hogy az elmúlt 3 hónapban nem szedte ki a szemöldököm.

A gyermekemtől megtanulok bízni, megtanulok gyönyörködni, megtanulok látni, megtanulok örülni. Megtanulok más, őszintébb fontossági sorrendet felállítani. Mellette megtanulok bízni, megtanulok hinni, megtanulok hálát adni – újra tanulok imádkozni.

-

Nem lett könnyebb. De gyönyörű lett. És napról napra szép.

 

Még nincs hozzászólás.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2022.04.27. 10:12
2021.07.30. 13:29
2021.04.27. 08:06
2020.06.14. 16:37
2020.01.01. 23:48
Friss hozzászólások
 
ennyi az idő
 
Naptár
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Tartalom

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!