Nem a vallásban hiszek, nem a Bibliában hiszek, de hiszek egy istenben. Hiszek abban, hogy az ember nem bűnösnek, nem gonosznak születik. Hiszek a jóindulatban, hiszek a szeretetben, hiszek az emberségben, hiszek a művészetben, és hiszek – nagyon is – az intelligenciában, a tudományban, a kutatásban, a fejlődésben. Néha hiszek magamban, néha hiszek másban.
Volt egyszer egy szegény lány, akit Senkynek hívtak. Nagyon szerette Valaky herceget. De Valaky herceg boldog volt Nevenincs hercegnővel, nem is nézett másra.
Volt egyszer egy szegény lány, akit Senkynek hívtak. Nagyon szerette Valaky herceget. De Valaky herceg boldog volt Nevenincs hercegnővel, nem is nézett másra.
Senky nagyon szomorú volt, és gyakran sétált a temető felé. Ezért voltak, akik bolondnak nézték, de őt ez nem érdekelte. Ő csak Valaky hercegre vágyott.
Egyszer aztán, egy felhős délután a lány hosszas gondolkodás után úgy döntött, segítségül hívja a Vég tündérét. Vég tündér minden kívánságot teljesít, de kér is valamit cserébe… és mindig ugyanazt: a hozzá forduló életét. De Senky már nem akart gondolkodni. Körbenézett és azt mondta: „Valaky egy csókjáért odaadnám életem hátralevő részét.” Abban a pillanatban ott termett mellette Vég tündér, megnézte a lányt, egyet csettintett, és máris ott volt Valaky herceg. A herceg forrón, lázasan, hosszasan megcsókolta. Senky arcán az örömkönny gördült végig, szíve a boldogságtól és Vég tündér átkától szétrepedt, de még annyi ereje volt, hogy kimondja: „megérte…”
A királyfi könnyes szemmel tért vissza hercegnőjéhez, de soha életében ki nem mondta a szót: „megérte…”
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum