Néha félsz becsukni a szemed, nehogy lemaradj valamiről

Senki nem tud felkészíteni a hétköznapokra. Babával, mikor semmi egyebet nem csinálsz, csak őt figyeled, eteted, tisztába teszed (többnyire rendszeresen), életben és jólétben tartod, akkor minden nap hétköznap. Semmi különbség nincs a hétköznapok és a hétvégék között. Minden a baba köré épül, úgy igazítod még a budizást is, hogy az ő programjával kompatibilis legyen; jobban örülsz a piszkos pelenkának mint a saját szülinapodnak; a böfögés a legszebb dallam a világon, a legértékesebb időtöltés az alvás, és mégis minden annyira szép, és minden tökéletes.

Mikor csend van, és mégsem tudsz aludni, akkor csak összefogod a kezed, és megköszönöd egy felsőbb hatalomnak, a saját istenednek, hogy ennek a csodának részese lettél, és alig várod, hogy a mese folytatódjon. Néha félsz becsukni a szemed, nehogy lemaradj valamiről. Igen, ezek a hétköznapok. A görcsöktől ordító piros fejű véglettől a gügyögő izgő-mozgó malackán át, az álmában mosolygó rózsaszín angyalkáig. És minden végletben csak ő van előtted. Erre nincs felkészülés. Ez jön, és magával ragad. És ez így van jól.