De aztán eltelik a hat hét, eltelik 2 hónap, vége felé jár a harmadik is, és nekem egyre nagyobb szükségem van a társaságra, a beszélgetésre. Arra, hogy ne csak hallgasson és nézzen valaki, amikor beszélek, hanem megértse, amit mondok (talán ezért is kezdtem nyilvánossá tenni az írásaimat), és válaszoljon, és ő is hozzon híreket, és meséljen arról, hogy mi történik a babás világon túl, ott a valóságban. Igen, ilyenkor már nagyon is KELLENEK a LÁTOGATÓK!

Vasárnap van. Az Úr megpihent. A szobában csend van és félhomály. Kint egész nap dobolt az eső a szomszéd új fedett parkolójának tetején. A babám alszik, és én leülök írni.

Eldöntöttem, ma nem panaszkodom. Nem fogom azt mondani, hogy könnyű, mert nem az. De ma arról beszélek, hogy mennyire szép! Mert ilyen napok is vannak. Amikor csak pár percet sír, és néhány pillanattal azután már el is felejtem, hogy baj volt. Azon kívül meg nagyokat mosolyog, nagyokat alszik, figyel, érdeklődik a világ és önmaga iránt.

Ezek a napok a legszebbek a világon. Persze, minden nehéz nap tartogat olyan perceket, amiért megéri, amiket semmiért nem adnék; de amikor délután leülök, és azt mondom, hogy milyen jó napunk van, az maga a boldogság.

A gyermekágy alatt, ahogy már egyszer leírtam, nem látogatók kellenek. De aztán eltelik a hat hét, eltelik 2 hónap, vége felé jár a harmadik is, és nekem egyre nagyobb szükségem van a társaságra, a beszélgetésre. Arra, hogy ne csak hallgasson és nézzen valaki, amikor beszélek, hanem megértse, amit mondok (talán ezért is kezdtem nyilvánossá tenni az írásaimat), és válaszoljon, és ő is hozzon híreket, és meséljen arról, hogy mi történik a babás világon túl, ott a valóságban. Igen, ilyenkor már nagyon is KELLENEK a LÁTOGATÓK! Annyira jól esik, ha valaki eljön hozzánk. Nem mondom, hogy nem nő a májam, mikor ölbe veszi a gyereket, és gyönyörködik a mosolyában, és megdicséri… hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok büszke. De nem (csak) ezért vágyom a társaságra. Jól esik érezni azt, hogy nem vagyok egyedül, hogy a világ nem szűnt meg létezni, és hogy attól, hogy nekem megszakadt egy kicsit, még vannak benne olyan emberek, akik így is gondolnak rám, és nem felejtették el, hogy létezem (és persze kíváncsiak a kicsire).

Igen, jól esik, ha eljön valaki. Ilyenkor – bármennyire lehetetlen is – kerül idő egy gyors minitakarításra, és finomság is kerül az asztalra (ma muffint sütöttem, erre külön büszke vagyok). A baba is szereti a vendégeket (ki tudja, meddig?), egyelőre ez külön örömforrás.

Persze nemcsak a látogatók adhatnak társaságot, szociális életet. A mostani legnagyobb rendszeres kiruccanásunk a babás mamatorna, a kanga, és ez egy külön örömforrás minden hétre. Jól esik a testemnek a mozgás (na jó, néha fáj, de az is tud jól esni), de még jobban esik a lelkemnek tudni, hogy tettem valamit azért, hogy ne menjen tovább ilyen rohamosan felfele alattam a mérleg mutatója, mint ahogy megy mióta beindult a szoptatás. És nem utolsó sorban annyira jól esik beszélgetni emberekkel. Tanácsot kérni szemtől szemben igazi hús-vér anyukáktól. Megerősítést nyerni abban, hogy más is van (volt) már az enyémhez hasonló helyzetben. Hogy a szoptatás másnak sem könnyű, hogy igenis, szoktak a babák szopi-sztrájkolni, a másé is. Hogy nem baj, ha 8 napig nincs széklete az anyatejes babáknak, hogy a mérlegre nem kell haragudni, előbb-utóbb majd azt mutatja, amit várunk, vagy megtanulunk azt várni, amit mutatni fog.

Mostanában kezdtem el érezni azt, hogy nem jó nekem egész nap kettesben lenni a babával, és nem csinálni semmi egyebet. Ezért duplán örülök minden látogatónak, előre boldog vagyok minden kangától, és megpróbálok eljutni olyan helyekre is, olyan társaságokba, amik nem feltétlenül a babáról szólnak, ám nem zavar a jelenléte. Az a baj ezekkel a kiruccanásokkal, hogy dúl a nátha-szezon, és a buszon folyton köhög valaki mellettünk, vagy tüsszent, vagy fújja az orrát (már túl is vagyunk az első hűlésen), nem tudom, hogy védhetném ki a további betegségeket. Azért nem mondok le a kimenőkről, csak sokat taxizunk, ami ugye nem költséghatékony. És van, hogy a taxisofőr bácsi is náthás. Vezetni még nem merek, kettesben autózni a babával meg főleg nem.

Emellett figyelni kezdtem arra is, hogy napközben hagyjam többet apára a kislányát. Most, hogy a munkája kicsit lazább lett (pár hétig), végre ő is lehet órákig egyszerűen csak apa. És nincs annál szebb, mint amikor a percekkel azelőtt üvöltő kisbaba édesen alszik apa mellkasán, mire kijövök a zuhany alól.

Vasárnap van. Az Úr megpihent. Ma nekünk is pihenni kell. Ha testben nem is, de lélekben mindenképp pihenek, mert jó napunk van. Pihenek. És hálát adok. Szüntelen.